MODERN KÉPZŐMŰVÉSZET, ZSŰRIZTETÉS...FESTÉSZETI TECHNIKÁK...
LEHOCZKY JÓZSEF INTERNETES VERSES KÉPTÁRA: Festmények, rajzok, versek, művészettörténet és egy kis heraldika, továbbá hogyan és hol lehet zsűriztetni, műpiaci információk, és néhány társadalomtudati agyficam ...
Weboldal bejelentése
Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!
Ügyfélszolgálat
A heraldika , azaz magyarul címertan is ma már a művészettörténet körébe sorolandó segédtudomány. A jogtörténetnek is része, de a címerképek egyúttal képzőművészeti alkotások is. Ezért ismerje meg ön is a heraldika történetének és a heraldika szabályainak alapjait! Tehát most itt olvasható egy kis heraldika.
1. A címer fogalma
A címer, a heraldika / címertan / kötött szabályai szerint szerkesztett, pajzsra festett jelvény, melynek az elismertségét vagy a szokásjog, vagy egy uralkodó adománya biztosítja. A címeradományban egy hűbérúr gyakorol kegyet a hűbéresének. A hűbérúr lehet: császár, király, pápa, fejedelmi herceg, vagy egy fejedelmi jogokat gyakorló gróf, avagy püspök is. A modernebb korokban már eltűnt ez a hűbéri jelleg. Az uralkodói adományt itt is felváltotta a feltörekvő „harmadik rend”, vagyis a polgárság igénye a nemesi előjogok utánzására, s megjelent a köztársasági államkeretek közt is a választott címerek önkényes felvétele, a középkori kezdeti idők szokásjogára hivatkozva, mivel a fejletlenebb heraldika korában minden lovag szabadon választhatott címert magának, ha ez nem sértette más lovag jogát, vagyis már nem viselte más, ugyanazt a címert.
A címer szó a francia cimier= sisakdísz szóból származik, mivelhogy a kifejlett heraldika idejében leggyakrabban a pajzson is a sisakdísz ismétlődött, ezért lett a pajzs ábrájának is a neve címer. Azonban a címer latin neve „signum”, azaz jelvény. Ez a signum pedig, már szokásban volt valójában a régi Rómában is, a pogány népek nemzetségi szimbólumaiban is, úgyhogy a címer valójában régebbi fogalom és szokás, mint ezt általában „a modern kutatások megállapításai szerint„ szokták a heraldikusok és történészek a közhasználatban nevezni.
Európában a címerhasználat szokása a keresztes hadjáratok idején terjedt el. Ugyanis a harcok forgatagában nehéz volt a zárt páncélban küzdő fegyvertársakat felismerni. Ezért a páncélos vitézek arra kényszerültek, hogy először pajzsukon, majd zászlójukon, később fegyverzetük más darabjain és lovuk felszerelésén is azonosító jelvényeket használjanak. Ezeket a hadi jelvényeket azután a lovagok békeidőben, a lovagi tornákon, bajvívó mérkőzéseken is elkezdték viselni, így a kezdetben csatajelvényként használt szimbólum fokozatosan egyéni címerré vált. - A kora középkorban egy páncélos lovas felszerelése kisebb vagyonba került, amit csak a társadalom felső rétegéhez tartozók tudtak megfizetni, így lassanként az ő előjoguk lett a címerviselés is. A lovagi tornák előtt a résztvevőknek címeres tornasisakjukat be kellett mutatniuk a heroldoknak, hogy azt közszemlére tehessék ki. Ezzel a résztvevők nemcsak tornakészségüket, lovagi voltukat bizonyították, hanem címerüket is megismertették.
Általában mindenki saját elhatározásából és tetszése szerint vehetett fel címert. Egyetlen megkötés volt: nem lehetett más által már viselt címert használni. - Ennek betartására ügyeltek a heroldok, akik a XIV. században pontosan és részletesen kidolgozták a címerszerkesztés szabályait. Ekkor kezdték vezetni a címerkönyveket, melyekben megörökítették a lovagi címereket. A merev szabályokat főleg a francia és az angol társadalom vezető rétege alkalmazta.
A haditechnika fejlődésével a harctereken már nem páncélos lovagok küzdöttek, a lovagi tornák szokása is elenyészett, de a címerhasználat szokása fennmaradt. Sőt, egyre szélesebb körben elterjedt, még a fegyverforgatásban járatlan polgárok és a parasztság körében is, vagyis olyanok körében, akik korábban méltatlanok lettek volna rá. Címert vettek fel vagy kaptak nemcsak személyek, hanem testületek, városok, hűbérbirtokok, tartományok is. Saxoferrato, a XIV. században élt jogtudós hangsúlyozta, hogy mindenkinek jogában áll címert viselni, olyant, amilyent választott, de ezeknél többet érnek az uralkodók által adományozott címerek. Az oklevéllel történő adományozások Nyugat-Európában csak IV. (Szép) Fülöp -1314) francia király uralkodásának idejétől ismeretesek.
A címerek a családi birtokhoz hasonlóan örökölhetők voltak. A nyugati heraldika megkövetelte, hogy a családok különböző ágainak címerében ismertetőjegyeket alkalmazzanak. A címerekben végrehajtott mesterséges változtatásokat címertörésnek nevezzük. A címertörés módszerével lehetőség nyílt a címeren jelölni, hogy az elsőszülött gyermek, egy leányági leszármazott, netalántán egy törvénytelen utód viseli. Ha pedig egy címerpajzsot felfordítva ábrázoltak, az a család kihalását jelentette.
Magyarországon nem alkalmaztak címertörést, /de ágazatok viseltek eltérő címert!/ és nem volt lehetőség a vásárlással történő címerszerzésre sem. - Bíróságainkon nem folytak címerviseléssel kapcsolatos jogviták, úgy, mint Nyugat-Európában, különösen Franciaországban és Angliában. A magyar nemesség felső rétegének sem volt általánosságban címere a XIV. századig, vagy ha volt is, nem volt szüksége rá, hogy lovagi tornákon viselje azt. A magyar nemzetségi címerek is a XIV. századig, csak pecséteken maradtak fenn.
A XIII. században már, és ezt bizonyítják a korból fennmaradt pecsétek is, Magyarországon is használták a címereket, mint signumokat, egyéni és családi jelvényeket.
Vannak némely, ebből a korból datált oklevelek is, melyeken címeradományozás történik, de ezeket a mai tudomány hamisítványoknak minősíti, mivel mindig a nyugati társadalom utánzatának tekintik a kutatók a magyar feudális fejlődést.
Így, ha nyugaton még ez időben nem történtek okleveles címeradományok, akkor Magyarországon sem történhettek?
/Természetesen feltehető a kérdés: - És ha mégis? - Hiszen a nyugati feudalizmus hűbéri rendszerében a földbirtok adományozása eredetileg nem volt örökletes, és csak személyes szolgálat ellenértéke volt, ugyanakkor Magyarországon a földbirtok-adomány már a kezdetektől, Szent István király idejétől örök időre, „perpetuum perpetue” szólt. A magyar jog számos tekintetben messze előrejárt mindig a nyugatihoz képest. A címer, pontosabban a „signum” örökletessé tétele miért ne juthatott volna eszébe az uralkodónak, ha már amúgy is, használatban van a magyar lovagok körében is a címer, hiszen már a keresztény állam megalakításakor behozták a szokást a frank, német és cseh lovagok. - /Mindenesetre családi hagyományok is fenntartották a címeradományozás tényét, oklevelek nélkül is.
Mint például, a Frangepánok hagyománya, mely úgy szól, ha Pethő Gergely krónikájának hitelt adhatunk: „ IV. Béla király a Frangepán uraknak pedig, az egész tengermelléket adá, és egy cipó kenyeret vevén a király megszegé azt, és megesküvék nekik, hogy valameddig egy cipó kenyere leszen, soha el nem hadgya őket, sőt azt is akarja vélek közleni, ennek bizonyságára ada nekik címerül két oroszlánt, kik első lábokban két kenyeret tartanak, kiknek mind e napiglan az a címerek." / Pethő Gergely Magyar Krónikája 47.lap/
Vagy e sorok írójának nemzetsége, a Lehoczky család hagyománya szerint is IV. Béla adományozta címerül a családnak az éberség jelvényeként a darut. / Isnsignis vigilae, grue/ Ez oklevélben később ugyan csak 1563-ban jelent meg, mikor I. Ferdinánd megerősítette a család ősi törzsökös nemességét és címerújításként a régi, a hagyomány szerint IV. Béla által adományozott éberségjelvény, a daru alá adományozott egy rákot is, a család „Kisrákói” előnevére célzólag. / A család viselt egy régebbi hagyomány- címert is, a nyakán nyíllal meglőtt szarvast; a két címer úgy lett egyesítve, hogy a két címer egymásra lett téve, így a pajzsban állott a daru, a sisakdíszben pedig a szarvas képe kapott helyet. Idővel a címer tartalmának megfelelően a daruból nyilazó vitéz lett, fölé hold és csillag került, amelyek a daruhoz hasonlóan szintén az éberség jelvényei. A darura utalva a sisakdíszbe a szarvast közrefogva két sasszárny került. Lásd a témát bővebben a http://lehoczkynemzetseg.hupont.hu weblapon!
Mint már mondtuk, a magyar címer szó a francia cimier (ejtsd: szimié) = sisakdísz szóból származik. Kezdetben pusztán a sisakdíszt értették rajta, és jelentése csak fokozatosan ment át a sisakból, pajzsból és sisakdíszből álló teljes signumra, amit ma címernek nevezünk. Magyar oklevélben, 1326-ban jelenik meg először a ’címer’ szó, amikor Károly Róbert a Sopron megyei Imre fia Miklósnak érdemei elismeréséül sisakdíszt adományozott. /Mint már mondtuk a korábbi oldalakon,: a mai értelmű címernek, mint jelvénynek az eredeti latin neve: signum= jel, ami a pajzsképen van= insignis. A signum viselése a pajzson sokkal régebbi, mint a sisakdísz jelentésű cimier szó! A lovagi jelvénynek a sisakra tétele, a hadviselésben, kezdetben céltalan is lett volna, csak a fejlettebb lovagkorra alakult ki. Mindenesetre tudjuk azt is, hogy Szent István király a koronás sisakján a csatában a Szent Kereszt egy ereklye-darabját tartalmazó keresztet viselt, ami szintén a sisakdísz fogalmához tartozik. /
A címertani szakirodalom az 1326. évi oklevelet tartja az első magyarországi címeradományozásnak
Nagyobb számú címeradományozásra Luxemburgi Zsigmond uralkodásának idején került sor. A magyar nemesek részére Zsigmond által adományozott címeres-leveleket legnagyobbrészt külföldön állították ki. Az Itáliában, Németországban kelt armalisok dátumai egybeesnek a konstanzi zsinat időpontjával (1414-18). Magyarország királya, Zsigmond, mint római- német császár, nagy magyar kísérettel utazott, és a magyar nemesek ekkor csodálhatták meg a királytalálkozók pompáját, s láthatták azt is, hogy az előkelő nemesek saját címerüket viselik ruházatukon, hadifelszerelésükön. Az a tény, hogy éppen ekkor nőtt meg ugrásszerűen a magyar címerkérelmek és a kiállított adománylevelek száma, azt is bizonyítja, hogy a címerhasználat ekkor már nem pusztán egyéni elhatározás kérdése volt, mint korábban. A régi, az első magyar királyok uralkodása alatt nyugatról jött lovagi családok, az őseik által felvett címert már viselték, és a szokásjog tisztelte a családi hagyományt, az előkelő, honfoglaló nemzetségek is még viselték a totemállatot ábrázoló emblémáikat, de a várjobbágyi, vagy szerényebb szerviensi sorból felemelkedett, új nagybirtokú családok fiai még nem viseltek címert. Elsősorban ők lettek a Zsigmond-kori címer-kérelmezők.
Armalis (a latin arma = fegyverzet szóból): címereslevél.
A címereslevél egylapos pergamen volt (csak a XVIII. századtól ismeretes füzet formájában). A magyar királyi kancellária a címert mindig az oklevél „élére", felső bal sarkába festette, míg a német császári kancellária a címert az oklevél közepébe helyeztette, így fordulhat elő, hogy Zsigmondtól, aki egy személyben magyar király és római-német császár is volt, mind a kettő típusú armalisból ismerünk példányokat.
A XVI. században is még csak a kevesek használták a címereket.
A XVII. században a címereslevél társadalmi rangja, értéke fokozatosan leértékelődött.Tekintettel arra, hogy a Habsburgok jelentős pénzbevételhez jutottak a kiállított címereslevelek taxájából, igen elszaporodtak a pénzen vett címereslevelekkel történő nemesítések. Az országgyűlések hasztalanul igyekeztek ezt meggátolni. Az 1622. évi 17. törvénycikk pl. így határozott: „Címeres nemesleveleket pedig jövőre a jobbágyházakban lakó parasztoknak az ő földesuraik ajánlata és beleegyezése nélkül ne adjanak." Az 1630. évi 30. te. 5. §-a ehhez még hozzátette, hogy „ . . .az armalisleveleket azoknak megnyerője abban a vármegyében köteles kihirdetni, melyben köztudomás szerint lakik". Gyakorlattá vált ugyanis, hogy a jobbágyok is kaphattak címereslevelet, amennyiben kellő pénzt és befolyásos támogatót tudtak szerezni. Az armalis védelme alatt azután kivonhatták magukat a földesúri terhek teljesítése alól. Az armalist ugyanis rendszerint más megyében hirdették ki, ott, ahol tulajdonosát személyesen nem ismerték. Az ily módon igazolt új nemes védve volt korábbi földesurának körözőlevelével szemben. Persze ismeretesek olyan esetek is, hogy a földesúr kinyomoztatta volt jobbágyát, címereslevelét elkoboztatta, és őt a paraszti sorba visszavetette. A dolgok ilyen összefüggésének ismeretében már nem csodálkozhatunk azon, hogy a XVII. századból fennmaradtak olyan armálisok, melyekben a címer csak részben van kifestve, hiszen tulajdonosaiknak nem a címerre, hanem a nemesi kiváltságokra volt szükségük. Az említett országgyűlési határozatok ellenére a nemesség ilyen módon való megszerzése továbbra sem ütközött nehézségbe. A török elleni felszabadító háborúban való részvétel igen sok új armális keletkezését tette lehetővé.
Ezekben a címerekben főként levágott török fejek, vérző holttestek, magyar-török párviadalok szerepelnek. Fennmaradtak olyan címereslevelek is, amelyeken a festett címer egészen mást ábrázol, mint a szöveges címerleírás. Ilyen esetekben a későbbi leszármazottaknak okozott gondot, ha a címert használni akarták. Természetesen az uralkodói pecsét és aláírás a leírt szöveget hitelesítette, függetlenül attól, hogy a később elkészített címerkép mit ábrázolt, milyen stílusban és színvonalon készült el. Tehát csakis a szövegleírást figyelembe véve lehetett a címert használni.
A gúnycímerek a magyar címer-naturalisztika sajátos alkotásai. Megoszlanak a vélemények: van heraldikus, aki a heraldikai hanyatlás mélypontjának tekinti, mások a címertan paródiájának tartják ezeket. Két gúnycímert ismerünk. A Guthai-címerben egy bakkecskén lovagoló, harci díszbe öltöztetett majom látható, a Váradi-címerben egy fejét vakaró, hátranéző oroszlán. Mindkettő nyilvánvalóan szatirikus célzattal készült.
Nem ide sorolják, mert komoly címer, de valójában mégis tréfás címeradománya volt Erdélyben az egyik Báthorynak Váraljai Mihály részére, aki a fejedelem lovait kiherélte, és jutalmul címeres nemeslevelet kért a fejedelemtől. A fejedelem pedig kegyet gyakorolt, de tréfásan a nemeslevél adományozásához felmutatott érdemet örökítette meg a címerben: vagyis egy vésőt és a ló azon szervét, amelyet megműtött a lódoktor.
Csorna József négy lépésben látta kifejlődni a magyar címer-naturalisztikát: 1. a címeralakok megtámasztása; 2. valósághű, természetes színek alkalmazása; 3. a címerképnek zöld dombra vagy hármas halomra helyezése; 4. a föld felett levő kék égbolt megfestése. Ez utóbbi kék címerpajzs alkalmazásában nyilvánult meg. Hogy a kék pajzs valóban az eget szimbolizálta, azt kétségtelenné teszi többek között a Kormossy- és a Segnyey-armalis, melyekben a pajzs csak felül kék, mint az égbolt, lejjebb már kékesfehér színbe megy át, mint a régi festmények párás, ködös látóhatára.
A XVII. század jobbágynemesítéseit a török kiűzése után a Magyarországon frissen birtokot szerzett újgazdag külföldiek címeradományozásai követték.
De amíg a jobbágy-nemesek címereiben a címer jellegzetességek magyar elemeket hordoztak (öltözetek, fegyverek, földművelő eszközök stb.), a XVIII. század eleji új nemesi címerek motívumai már sem heraldikai, sem kultúrtörténeti szempontból nem jelentősek. Jellemzőjük, hogy külföldi hatásra ismét megjelennek a mesteralakok, és tökéletesebb a festéstechnikájuk. A Mária Terézia által adományozott rokokó stílusú címerek művészettörténeti szempontból értékesek. A XVIII. században az egy pergamen lapon kiállított armalisokat felváltotta a több oldalas, könyv alakban kiállított, de továbbra is pergamenre írt címereslevél. A címer ezekben is az első oldalra került.
/ Idevonatkozó irodalom: Áldásy Antal: Címertan, Bp.1923. - .Bárczay Oszkár: A heraldika kézikönyve, Bp. 1897, Ugyanő: Magyarország címere, Turul. Bp.1897. - O. Neubecker Heraldy, London, 1977. - Dr. Nyáry Albert: A heraldika vezérfonala, Bp. 1886. - Szentpétery Imre: Magyar oklevéltan, Bp. 1923. - Vajay Szabolcs: A sisakdísz megjelenése a heraldikában, Levéltári közlemények, Bp.1969/2.szám, - Feiszt György: Rövid magyar címertan és pecséttan, Tankönyvkiadó, Történelemszakköri füzetek, 15. Bp.1986./ -
Lapozz a következő oldalra!
Keresd: Lehoczky József: Magyar lovagkönyv, a feudalizmus kézikönyve
Kattints ide: http://novella-vers.hupont.hu és www.novumpocket.com
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Mai: 6
Tegnapi: 26
Heti: 209
Havi: 600
Össz.: 154 137
Látogatottság növelés
MODERN KÉPZŐMŰVÉSZET, ZSŰRIZTETÉS...FESTÉSZETI TECHNIKÁK... - © 2008 - 2024 - nemokutyus.hupont.hu